2011. augusztus 31-én került sor a leendő
ötödikesek köszöntésére. A műsor nagyon jól sikerült, mindenki csak dicsérni
tudta, és ez a programot lebonyolító 7.a és 7.s osztály érdeme.
Az előadás elején Herr Hecker zenetanár csoportja adta elő a Greenday gyönyörű slágerét, a „Wake me up, when september ends” címűt, mely igen nagy sikert aratott. Ezt követte Frau Cleary kedvcsináló, „lelkesítő” beszéde, mely után a 7. évfolyam tanulói által költött verseket hallgathatta meg a közönség. Ezek a kis költemények külön erre az alkalomra íródtak. Herr Forgács, az iskola másik zenetanárának csoportja is készült egy vidám dal előadásával Cee Lo Green-től, a „Forget you”-val; a nagy taps ezúttal sem maradt el. A műsor fénypontja Prokopp Max 7.s-es diák filmjének a levetítése volt, mely iskolai pillanatokat örökített meg hetedikes diákok közreműködésével.
Az ünnepség a vidám kisfilmmel fejeződött be, s ezután a hetedikesek játékos formában ismertették meg az ötödikeseket az iskola épületével, munkatársaival. Ezalatt a vendégeket a 7.a és 7.s osztályos tanulók szülei sok-sok finomsággal látták vendégül az udvaron. Miután az ötödikesek az iskolát kívül-belül megismerték, az osztálytermükbe mentek, és elkezdődött számukra az új tanév egy új iskolában.
Reméljük, köszöntőnk elnyerte a leendő ötödikesek tetszését, és szívesen jönnek ezentúl új iskolájukba, a DSB-be.
Sok sikert kívánunk nekik az új tanévhez!
Benkó Sándor (7.s osztály)


deutsch
magyar