Hosszú előkészítés után 2009. szeptember 5-én sor került az 1999-ben végzettek 10-éves érettségi találkozójára.
A találkozó délután 3 órakor Klaus Eberl Igazgató Úr vezetésével a „egykori” iskolánk látogatásával kezdődött, amiért most ezúton is köszönetet szeretnénk mondani. Az új, szupermodern iskolaépület szinte minden kis szögletét megismerhettük. Akkoriban, amikor mi jártunk iskolába, még szó sem volt róla és a felépülését mi már sajnos nem élhettük meg. Azoknak a benyomásainknak az alapján, amelyeket a látogatásunkkor szereztünk és Eberl Igazgató Úr beszámolója alapján megállapíthattuk, hogy a Thomas Mann Gimnázium nagyon sokoldalú, ami a fiataloknak jó alapot biztosít ahhoz, hogy széles látókörre tegyenek szert.
5.00 óra körül elbúcsúztunk Eberl Igazgató Úrtól és régi iskolánktól, majd együtt lassan elindultunk az osztálytalálkozó második részének, a vacsorának a helyszínére, a Menta Terasz étterembe. Nagyon örültünk, hogy sok régi osztálytársunk eljött, közöttük olyanok is, akik csak néhány évet töltöttek velünk. Többen hosszú utat tettek meg ennek a hétvégének a kedvéért, a legmesszebbről, Hamburgból Batizi Dorka érkezett, de jöttek még egykori osztálytársak Bázelből (Farkas Veronika), Berlinből (Takács Nóra), Bonnból (Balthazár Máté), Erlangenből (Korm Balázs), Münchenből (Halmágyi Nóra, Renata Kornek, Hecht-Könnyű Melinda, Engler Márta) stb.
Külön megtiszteltetés volt számunkra, hogy egykori magyartanárnőnk, Rab Irén tanárnő (a mi „Irén nénink”) szintén eljött az osztálytalálkozóra. Nagyon érdekes volt hallani, hogyan alakult az élettörténete osztálytársainknak, látni, hogy mit értek el eddig, milyen utat járt be szakmai és családi életük. Egyúttal arra is büszkék voltunk, hogy ilyen emberekkel jártunk együtt iskolába.
Szeretnénk hálás köszönetet mondani a szervezőknek, Renata Korneknek, Andreas Kohárynak és Molnár Ildikónak lelkes munkájukért, jobban nem is sikerülhetett volna ez az osztálytalálkozó! Lassan készülhetünk tehát a következőre. Viszlát 2014-ben!!!
Dr. Agnes Eder (szül. Paulik), Berchtesgaden
deutsch
magyar