Iskolánk alsó fokú oktatása közvetlen a Thomas Mann Gimnázium új épülete melletti, felújított villában folyik. Körülbelül 100 kisdiák tanul az 1-4. osztályokban. A tanítás minden tantárgyból német nyelven folyik és az oktatás Baden-Württemberg tartomány tantervéhez igazodik. Ezért az általános iskola elsősorban német illetve német anyanyelvű gyermekekre számít.
Az általános iskolában az idegen nyelv tanítása a második iskolai évben kezdődik heti egy óra angollal. Az óraszám a harmadik és negyedik osztályban heti két órára emelkedik. A magyart, mint vendéglátó országunk nyelvét a 3. iskolai évtől kezdődően osztott csoportban heti három órában tanítjuk.
Általános iskolás tanulóinknak 16.00 óráig méltányos áron napközi otthoni helyet biztosítunk. Ebben az időben szakkörökre, szabadfoglalkozásokra kerül sor, valamint a tanulók segítséget kapnak a házi feladat elkészítéséhez, és az egyes tanulókkal célzottan foglalkozunk. Az iskola által kínált számos szakkörön részt vehetnek azok a kisdiákok is, akik nem napközisek.
Minden tanévben március 1-ig kérvényezheti ennek az űrlapnak a kitöltésével gyermeke felvételét az új első osztályba. A felvétel feltétele: jó német nyelvtudás és az iskolaérettség igazolása. A magyarországi állandó lakhellyel rendelkező gyerekek áprilisban beiskolázási eljáráson vesznek részt. A felvételről a végső döntést a Budapesti Német Iskola igazgatója hozza meg.
Az általános iskola vezetője előzetes telefonos időpont egyeztetés után szívesen áll a rendelkezésére. Ezen kívül a dsb_roese_AT_yahoo_DOT_de címen e-mailben is felveheti vele a kapcsolatot.
Már most is bepillantást nyerhet az általános iskola munkájába, ha ellátogat az általános iskola honlapjára: www.primolo.de/home/DSBuda, amelyet a honlap készítő szakkör tagjai rendszeresen frissítenek.
A Budapesti Német Iskola általános iskolai tagozata
deutsch
magyar