Az interkulturális közeledés „Begegnung“ koncepciója
Kidolgozták az érintett vezetők 2010. március 11-én
Bevezetés
Ez a koncepció irányelveket tartalmaz, melyek nagyrészt már megvalósításra kerültek, s ezennel a Deutsche Schule Budapest “Begegnung”-alapvetéseként a jövőre nézve írásban is rögzítjük őket.
A koncepcióhoz egy ötlet-gyűjteményt mellékelünk, amelyből a megvalósítható tevékenységek kiválaszthatók. Ezt a gyűjteményt rendszeresen aktualizáljuk és kiegészítjük.
Mindezeken túl a megvalósult projekteket az iskola honlapján dokumentáljuk az „Iskolánk – Begegnung“ menüpont alatt.
Koncepció
- A „Begegnung” érdekében végzett tevékenységek folytonossága érdekében minden évfolyamon két közös szaktárgyi projektet kell szervezni tanévenként. A tanév kezdetén a szakmai munkaközösségek döntenek a projektek elosztásáról, annak függvényében, mennyire alkalmas erre a tananyag.
- A projektek beosztását és tervezett idejét a központi eseménynaptárban rögzítjük.
- A projektek elvégzése és kiértékelése felkerül az iskola honlapjára.
- A német és magyar tanulók találkozása már az előkészítő tanfolyam második félévében megkezdődik, amikor a következő évi magyar 5. osztály kialakult (szülői levelek, meghívók, Isten hozott-délután a 4. osztályosok szervezésében)
- A 7. osztályok egy éven át az 5. osztály patronálói lesznek. Az ötödikesek az iskolával kapcsolatos kérdésekkel hozzájuk fordulhatnak, és a közös projektekben is részt vehetnek.
- Azon tanórák során, amelyek vegyes tanulócsoportokban folynak, az ülésrend kialakítása és a csoportmunka szervezése során a tanárok kiemelt figyelmet fordítanak a német és magyar tanulók „keverésére”.
- Minden tanévben két iskolai rendezvény van, amelyek a tanórákhoz kapcsolódnak. Ezek szervezésében és lebonyolításában a szülők közreműködését is várjuk.
- A német és a magyar nemzeti ünnepekről való megemlékezéseket közösen készítjük elő, hogy a nemzetek közötti kulturális párbeszéd erősödjön.
- A 9. a és s osztály egyesítése előtt a gyerekek választhatnak mind az s és az a osztályból egy-egy társat, akivel egy osztályba szeretnének kerülni.
- A szakköri kínálatban a „Begegnung” szempontja központi szerepet játszik.
Monika Buchmüller
Begegnungskoordinator
deutsch
magyar